Bár néhanyatoknak szóban elmondtam már, hogy Danival válunk, de mivel sokan követtetek minket, osztoztatok örümünkben és bánatunkban, így valahogy azt érzem, hogy ebbe is beavatást kell, hogy nyerjetek. Így fair, vagy lehet, hogy csak így haladok én is a lezárás felé.
Szóval válunk. S tudjátok nem az a legnehezebb, hogy tudomásul veszem, hogy a férjem úgy döntött, hogy egy 21 éves kislánnyal éli tovább az életét, hanem az, hogy a számomra legszeretettebb ember egyszerűen felszívódott, s már nyomokban sem az, aki mellett 8 évet töltöttem, jóban-rosszban. Igen, a sok jó mellett voltak nehézségeink, rossz döntéseink, ennek ellenére szárnyaltunk egymás mellett -talán ez a helyzet is szárnyalásunk egy állomásának végkifejlete-, de sajnos a közös célok az elmúlt 1,5 évben megkérdőjeleződtek Dani részéről.
Megrekedtünk! A nyarat és a kora őszt az ő elvonulása miatt külön töltöttük, időt hagyva egymásnak a hogyan továbbra. Míg én Grúziából azzal a döntéssel jöttem haza, hogy tegyük rendbe a házasságunkat, ő azzal a döntéssel fogadott, hogy nincs értelme folytatnunk kapcsolatunat.
Itt tart, s ezt el kell, hogy fogadjam. Ami biztos, hogy amíg együtt voltunk, addig támaszai, jóbarátai, szeretői, szerelmesei voltunk egymásnak. De valami megváltozott. Talán a 2013. év túl sok volt minkettőnknek (távollét, szívroham, nagyi halála) vagy talán a terápiáink összecsaptak, s ezáltal elkezdtünk eltávolodni egymástól. Vannak dolgok amiben megerősödtem az elmúlt időszakban, de vannak dolgok, amelyben a padlóra kerültem. Ő pedig másra vágyik, keresi önmagát, s én ebben nem tudom megakadályozni, csak elfogadni a döntését, ami természetesen rettenetesen nehéz.
Végtelenül sajnálom, de talán egyszer eljutok majd arra a pontra, hogy megköszönjem neki, hogy kilépett ebből a kapcsolatból. Talán ennek így kellett történnie, s ha még dolgunk van egymással, azt majd az égiek elrendezik.
Végtelenül hálás vagyok a barátaimnak, akik mellettem vannak, ennél többet amit kapok tőlük nem is kaphatnék. Eszméletlenül szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen barátok vesznek körül. S persze ott van Vera, aki úgy tűnik töretlenül kísér utamon, segítve megérteni ami körülöttem és bennem zajlik. Csatáink ellenére rettenetesen hálás vagyok neki is.